Minkó Roland ismét válogatott mezben

2016. augusztus 25. csütörtök

Belgrádi kalandos

 

2016. augusztus 6 és 7-e között került megrendezésre Belgrád és környékén a 45. Milan Panic UCI 2.1-es országúti verseny. Mi magyarok egy ötfős sorral mentünk és válogatott színekben versenyeztünk. A csapattagok: Czéh Balázs, Dian Ábel, Hetényi Gergő – Tipográfia; Istlstekker Zsolt – Szekszárd, valamint én, a Kecskeméti Első Sor kerekese.

 

A verseny két szakasza szombat és vasárnap volt, de mi már péntek délután elindultunk, hogy tudjunk pihenni a rajt előtt, és ne kelljen négy órakor kelni hajnalban Estefelé megérkeztünk Belgrádba. A szállásunk megfelelt minden elvárásunknak. Tiszta volt és saját fürdővel rendelkezett. Pénteken itt megvacsoráztunk (sült pisztráng volt főtt krumplival és tejbegrízzel), és nemsokára le is feküdtünk aludni.

Szombaton a kiírás szerint 102 km várt a 62 fős mezőnyre (Moldova, Románia, Görögország Horvátország és Törökország válogatott csapatai, ezen kívül szlovákok, szlovének és persze mi, magyarok vártuk az indulást). Lassúrajttal vágtunk neki a távnak, majd egy lezárt főúton volt az éles rajt. Két széles sáv biztosította a helyet a lószoknak, amikből nem volt hiány az első 10 km-en. A tempó itt 45-50 km/h körül mozgott. Végül el tudott szakadni egy négy-öt fős csoport és kb. a táv háromnegyedéig elöl tudtak maradni. Az üldözésükben a magyar válogatott is kemény erőkkel részt vett. Előre álltunk négy fővel a mezőny elejére és vittük a tempót. Mondanom sem kell, remek érzés volt vezetni a bolyt. Az első szakasz hegyi befutóval végződött. Az itiner szerint a hegy a 99. km-ben kezdődik és három km hosszan, a célvonalig tart. Ehelyett a 111. km-ben kezdődött és négy km volt. A táv 13 km-rel megnőtt valamilyen oknál fogva, ami leginkább mentálisan esett rosszul. Nem így kalkuláltam, és a frissítést sem ehhez igazítottam. Az etap végén a befutón a 16. helyet szereztem meg kb. 3 és fél perces hátrányban, legjobb magyarként. Aznap a hegytetőn aludtunk turistaszállóban. Megvacsoráztunk, majd tusoltunk. Haladt a sor, mert nem volt melegvíz, így senkinek sem volt kedve magára folyasztani percekig a vizet.

A második szakasz rajthelyéhez 40 km-t kellett reggel kocsikázni. Megérkezve mindenki beöltözött, biciklit csekkolt, majd mentünk a szokásos áttétel-ellenőrzésre és a csapatfotóra, meg az aláírásra a rajthoz. A lassúrajt után szokás szerint lószok, nagy tempó, egy szökevénycsoport. A napi táv 85 km volt, így gondoltuk, hogy viszonylag gyorsan túl leszünk rajta. Nem teljesen így volt, mert az egész szakaszon lefelé és felfelé mentünk, itt-ott kanyargós mezőgazdasági utakon négyzetméteres kátyúkkal. Ha valaki belehajtott egy ilyenbe, már sziszegett is a gumija. Defekt. Szerencsére én megúsztam mindenféle probléma nélkül. Az 50. km körül nem éreztem magam valami jól, éreztem még az előző napot. Ilyen helyzetekre van nálam mindig egy koffeines zselé, ami kihozza az embert a bajból. Az utolsó hegyhez érkezve a felvezető motoros elrontotta az útmutatást, így a mezőny egy része rossz helyre kanyarodott, nekem meg állóra kellett fékeznem a kerékpárt a kavarodás miatt. Ezek után nagytányér-kónusz közelében, szinte állóhelyből kellett megkezdenem az emelkedőt, vagy 50 méter hátrányban egyes versenyzőkhöz képest. Hogy felérjek egy előttem levő bolyra, Hetényi Gergő nagylelkűen vitte a tempót nekem. Ekkorra már sikerült elkapnom a 4-7%-os emelkedő ritmusát és kistányéron, 100+-os fordulattal sikerült felérnem egy kisebb bolyra, ahol Istlstekker Zsolti tekert. Végül egymást segítve, pár embert még lehagyva a 19. és 20. helyen értünk be a célba. A befutó után következett az elmaradhatatlan ebéd és a hazautazás.

A második szakaszon sikerült megőriznem az összetett 16. helyezésem, amihez szerencsére pénzjutalom is jár. A magyarok közül a top20-ba még Istlstekker Zsolti fért be, a 20. helyre.

Hosszú betegségem után,egyre jobb formában érzem magam,remélem adódik még az idén olyan nemzetközi lehetőség,ahol megmutathatom magam!

A ladányin találkozunk!!!

legújabb információk